Telenovellák Világa Magazin

Megérkezett az új Rubi első ízelítője!

2019. november 28. - ClaudiaTVM

Hú, hogy mennyien vártuk a pillantott, hogy végre lássunk legalább egy röpke kis előzetes az új Rubi-ból. Kívánságunk teljesült, frissen ropogósan megérkezett az első kedvcsináló. A szereposztás szuper, nagyon örülök Rodrigo Guirao Díaz lehetőségének, Jose Ron-nak, és Camila Sodi-nak is, pedig őszintén megvallva én végig Claudia Martin-nak szorítottam a castin során. A gárda többi tagjai is jól lettek kiválasztva, a promo képek is tetszettek, a kedvcsináló azonban nem hívott táncba. Kicsit üresnek érzem, az is lehet a vágás lett gyér, nekem hiányzik valami plusz, valami, ami Barbara Mori arcátlan tekintetében volt, ahogy eggyé vált a bestia Rubi-val. Hiányzik a fő fűszer, ami miatt érdekel ez a sztori, mindenesetre nézni fogom, mert érdekel a színészek játéka és hogy milyen irányban álmodják újra a törtető szépség felkapaszkodását.

rubi_telenovela_personajes_camila_sodi02_a.jpg

A feldolgozás főszereplői: Jose Ron, Camila Sodi és Rodrigo Guirao Díaz.

Tovább

Aracely Arámbula visszatérhet a Televisa-hoz!

Az oldalon már szó esett róla, hogy az egykori szerelmes álmodozó, Aracely Arambula visszatérhet az álomgyár égisze alá.

letoltes-10.jpg

A tehetséges és gyönyörű színésznő a Televisa falai mögött edződött, olyan siker novellák élén brilírozott a társaság színeiben, mint a Maria del Carmen, A szerelem ösvényei, Vad szív és a már említett Sonadorsa – Szerelmes álmodozók. Arambula 2013-ban úgy döntött a konkurenciához, az amerikai székhelyű Telemundo-hoz igazol, mivel úgy érezte a Televisa-nál nem becsülik meg. A váltás kifejezetten jót tett a fenoménnak, a Telemundo-nál lehetősége volt erős karakterek bőrében megvillantani színészi képességeit, a cég első számú női csillagává nőtte ki magát. Aracely Az örökség, Lucia – A sors üldözöttje és a La Dona főszerepeiben bizonyított, a La Dona-t annyira szerette a közönség, hogy a társaság berendelte a 2. évadott, amit jövőre küldenek képernyőre. A sorozat promo hadjárata hamarosan indul, novella rajongók gyermeki izgalommal várják a La Dona folytatását, melynek élén Aracely mellett olyan nagy nevű novella csillagok kaptak főhősi státuszt, mint Carlos Ponce és David Zepeda.

Tovább

Akkor és most (1.kör színészek): Emlékeztek még a 90-es évek kedvelt telenovelláinak főszereplőire? Így néznek ki napjainkban a régi kedvencek?

Azok a 90-es évek, amikor a csapból is latin szenvedély és ármány folyt, Esmeralda, Rosalinda, Marimar és társaik vették uralmuk alá kis hazánk tévéképernyőit. A novella láng továbbra is megmaradt, a régi kedvencek örökre a szívünkbe férkőztek. Az eltelt években sok új tehetséget ismerhettünk meg a telenovellák világában, szerettük meg őket, figyeljük munkáságukat, felfelé ívelő karrierjüket. A 90-es évekhez képest a telenovella műfaj nagyon sokat változott, szinte teljesen eltűntek az ártatlan naivák, a régi hősnők és hősszerelmes titánok kinőttek a zsenge szerepekből. Ma már másfajta figurák bőrében varázsolnak el minket, a legtöbbjük még mindig aktívan forgat, csillaguk talán még nagyobb fényben ragyog, mint a régi időkben. És ha már ennyit emlegetem a régi időket, elég csak felnézni az oldal facebook oldalára, a novella fanok szeretnek nosztalgiázni, éppen ezért nézzük meg, hogy a 90-es években megismert latin sztárok, hogy néznek ki most.

let_lt_s_8.jpg

Tovább

A telenovellák kedvelt csillaga, az egykori first lady Angelica Rivera remekül van a válás után

A nő, aki a mexikói sorozatokban az egész világ szívét meghódította, Angelica Rivera megannyi legendás és emlékezetes karakter után évekkel ezelőtt másodjára is férjhez ment, méghozzá egy politikushoz, Enrique Pena Nieto-hoz, akivel álomszerű életet éltek. Nieto-t felesége hírnevének köszönhetően az ország elnőkének választották, Rivera lett az ország első asszonya, karrierjét abbahagyta rajongóinak bánatára. A színésznő idén sokunk meglepetésére bejelentette elválik, politikai pályán megbukott Nieto-tól, aki azóta már újra szerelmes. Míg Nieto nem bújik el a sajtótól, addig Angelica nem kér a nyilvánosságból, azt azonban elsőszülött lánya, Sofia Castro elkotyogta, szeretett anyukája hamarosan vissza fog térni a telenovellák világába. Reméljük erre hamarosan sor kerül, addig is lessük meg a legújabb paparazzi fotót, amin a nagy csillaggal és lányával, Sofia-val készült, amint Beverly Hills-ben shoppingolnak.

angelica_rivera11.jpg

Tovább

„Mirada de Mujer”: A Televisa feltámasztaná a tavaly elsüllyesztett remake terveit!

Mintha csak tegnap lett volna, amikor Carlos Moreno bejelentette, feldolgozást készít a nagysikerű „Mirada de Mujer” sztorijából. A telenovellák közönsége lázba jött, hisz a „Mirada de Mujer” emlékezetes darab volt, anno a Telemundo is feldolgozta a történetet, amit imádtunk, Moreno pedig nagyszerű producer, aki remekül tudja adaptálni az érzelmes, drámai tartalmat. Izgatottan követtük nyomon az eseményeket, örültünk mikor úgy tűnt Leticia Calderon-t láthatjuk majd az elhagyott feleség szerepében, aki fiatal fiú oldalán találja meg újra a szerelmet. Aztán történt a sokk, ami hirtelen villámcsapásként csapot le ránk, mikor kiderült, a Televisa megvonja a zöld utat és nem lesz semmi a feldolgozásból. A Televisa-nál ekkor kezdődött a Patricio Wills korszak, ami rövid életű volt, most megy a takarítás és helyrehozás, talán pont ezért merült fel a szóbeszéd, a Televisa-nál kéne valamit kezdeni a „Mirada de Mujer” feldolgozásának lehetőségével, ami jövőre valósulna meg. Már csak az a kérdés Moreno lenne-e a producer vagy valaki más bábáskodna a remake felett? Kíváncsian várjuk mi alakul ki a fámából.

 

A TV Azteca siker sorozata: Mirada de Mujer.

Már megint áll a botrány az egykori szerelmesek közt, Gabriel Soto és Geraldine Bazán nyilvánosan csatázik!

Az indulatok nem csillapodnak, az egykori szerelmespár, Gabriel Soto és Geraldine Bazán közt megbékíthetetlen hangulat uralkodik, még közös kislányaik érdekeit nézve sem jutnak dűlőre.

A sztori hónapokkal ezelőtt vette kezdetét, amikor is a telenovellák kedvelt sármőre, Gabriel Soto elhagyta nejét, lányai anyját, a színésznő, Geraldine Bazánt. A párra mindig is jellemző volt ez a se veled se nélküled viszony, de a végén mindig újra egymásra találtak, bebizonyítva nem tudnak a másik nélkül létezni. A mostani helyzet azonban más. Soto a feltörekvő fiatal színésznő, Irina Baeva kedvéért hagyta el családját, nézett szembe a telenovellák világa gyűlöletével. Sajnos a mai világban a válás megszokott ügy, Soto-Bazán esetében azonban nyilvánosan követhettük (követhetjük) végig hogyan csinál valaki hülyét a feleségéből, a megaláztatásokat pedig tovább folytatja, ennek ellenére a sajtó és művész világ elérzékenyült szívvel éljenezi Gabriel tetteit.

let_lt_s_1_2.jpg

Bazán, Soto és Baeva.

Tovább

Giselle Gonzalez jövőre török sorozat adaptációjával jelentkezhet

Az elmúlt évek legnagyobb robbanása a telenovellák világában Giselle Gonzalez, aki producerként olyan nívós, kiemelkedő alkotásokat pakolt az asztalra, mint Yo no creo en los hombres, La Candidata, Caer en tentación, és az idei Cuna de lobos feldolgozás.

Gonzalez a megosztó hangulat ellenére, amit utolsó munkájával a Cuna de lobos adaptálásával okozott, nem szándékozik pihenőt tartani, jelenleg elkezdte számításba venni lehetőségeit, mi lehetne a következő project, amivel jövőre jelentkezhet. A legfrissebb pletykák szerint a producernő ismét feldolgozást szeretne készíteni, méghozzá egy török novellát, ami kis hazánk tévé képernyőire is eljutott Piszkos pénz, tiszta szerelem címen.

5_2.jpg

Tovább

Eugenio Derbez érzelmes posztban emlékezett édesanyjára

Eugenio Derbez neve nem mond sokat a telenovellák világában. A színész, komikus nem szappanoperákban szerezte meg hírnevét, egyéb tévésprodukciókban, például a rém rendes család mexikói változatának kiagyalója és főszereplője, illetve sikerült humorával bebetonoznia magát az amerikai filmiparban, olyan erőltetett és szerintem ízléstelen vígjátékok főszerepében, mint az Átejtve, Hogyan legyél latin szerető és hasonlók. Derbez nem rajong a novellákért, pedig jelenlegi neje Alessandra Rosaldo is Televisa színésznő, felnőtt csemetéinek is köze van a novellákhoz, illetve exe az egyik legkedveltebb novella csillag Victoria Ruffo, de a telenovellás kötödés ennyivel nem merül ki. Derbez édesanyja a legendás Silvia Derbez, aki nemcsak a mexikói filmek világában remekelt, telenovellákban is elrabolta a nézők szívét. Silvia nekünk magyaroknak sem ismeretlen, láthattuk A betolakodó (Sagrario Vargas) és Paula és Paulina (Dona Chavela) szerepeiben.

aai4q8z.jpg

Tovább

„Médicos”: ilyen lett a főcím

Jose Alberto Castro orvosai egy hete kezdték meg rendelésüket Mexikóban a Las estrellas műsorán. A sztoriról, ha akarnám se tudnék nyilatkozni, mivel időm egyáltalán nem volt csekkolni a sorozatot, ha azonban valaki jelentkezne egy vendégírással, ami már amúgy is ezer éve volt az oldalon, facen és mailen megtalál az üggyel kapcsolatban.

medicos_series_prin_2.jpg

Visszakanyarodva a sorozathoz, jelenleg a mexikói képernyőket Juan Osorio romantikus komédiája, a Soltero con hijas kimagasló számokkal uralja, Castro dokiainak még bőven lesz idejük megszorongatni Osorioékat. Az eddigiekből ítélve nézhető darab. A sorozatról tervezek még egy lényegesebb cikkel jelentkezni, most azonban a produkció főcíme kapja a főszerepet, nézzük is meg milyen lett.

Tovább

Az Első szerelem színésznői babát várnak!

Emlékeztek még a Televisa romantikus sorozatára, az Első szerelemre (Primer amor…a mil por hora)? A sorozat 2000-ben készült, majd 2004-ben hozzánk is megérkezett a TV2 műsorára. Pedro Damian szerethető romantikus novellája az 1987-es Quinceanera adaptálása volt az akkori időknek megfelelően. A sztori középpontjában két kamasz barátnő állt, akik lázasan készülődtek 15. születésnapjukra, ami a latin hagyományokban nagyon fontos év a lányok életében, ekkor hagyják maguk mögött a gyermekéveket, vállnak ifjú hölgyekké. Ezt a banzájt még a legszegényebb latinok is igyekszenek méltóképp megünnepelni. A sorozat eseményei is eleinte erre fókuszáltak, láthattuk az egymástól eltérő anyagi körülmények közt élő lányokat, a szerényebb társadalmi helyzetben élő Jovanat (Anahí), és legjobb barátnőjét, a gazdag Marinat (Ana Layevska), hogyan készülnek együtt a nagy ünnepségre. Ez így olyan bájosan hangzik, de a sorozat nagyon figyelmesen és jól adagolva érintett olyan problémákat, amik nem csak azokban az időkben, ma is érintik a fiatal lányokat.  Testvéri irigység, nemierőszak, bulimia, és az első szerelem, ami egyáltalán nem olyan édes, mint ahogy a romantikus könyvekben megírják.

Anahí és Ana Layevska

Tovább
süti beállítások módosítása